A rúnák és történetük

A rúnák szent betűihez hasonló szimbólumokkal már a bronzkori leleteken találkozhatunk, de a ma ismert Rúna abc betűkészlete a latinhoz hasonlóan az ősi etruszk néptől származtatható. Az eredetileg tizennyolc karakterből álló Futhark egy mantra-hangokból és szimbólumokból álló jelrendszer, ami nem rendelkezett a beszélt nyelv minden hangjához köthető betűvel, ezért eredetileg csak mágikus célokra használták: gyógyításra, az időjárás befolyásolására, kardok pengéjébe vésték őket, hogy használóik legyőzhetetlenné váljanak a harcban, serlegekre karcolták őket, hogy gazdáikat ne mérgezhessék meg, vagy talizmánra rótták, melyek boldogsághoz, vagyonhoz juttatták viselőiket. Azonban mindettől a sok esetben népi babonától elvonatkoztatva a rúna mesterek tudták, hogy ezek az isteni jelek saját lényük mélyére, isteni valójukhoz vezetik őket.
Az első században az észak germán népek, mivel önálló írással nem rendelkeztek, használták föl elsőként a Futharkot irodalmi célokra: kezdetben egy-egy név, illetve fontos üzenet lejegyzésére. Az egyes szimbólumok, a szimbólumrendszerben elfoglalt helyük alapján számértékkel is rendelkeznek.
A “Futhark” szó, akár a magyar “abc” szó, a rúna betűkészletének első jeleiből áll össze: Fa / Feoh, Ur, Thorn, As / Os, Rit / Rad, Ka / Ken. Mivel sok módosult változat létezik, ezért találkozhatunk az angol-száz Futhorc névvel is.

Odin nyolclábú lova, Sleipnir hátán száguld a levegőben két holló (Hugin és Munin), valamint két farkas (Geri és Freki) társaságában. Az emberek előtt szakállas, szürke köpönyeges férfi alakját ölti magára, és széles karimájú kalapot visel, ami árnyékba borítja átható tekintetű, kék szemét. Kilenc napig függött fejjel lefelé a Világfa (Yggdraszil) ágairól saját dárdájától átdöfve, étlen-szomjan, mire sikerült elérnie a mélyen alatta fekvő mágikus pálcikákat. Így megszerezve a Rúnák ismeretét újjá születve ereszkedett le a fáról.
A vikingek hite szerint Odin – más néven Wotan -, a titkos tanok félszemű istene ajándékozta a rúnákat nekik, hogy betekintést nyerjenek általuk a világ színfalai mögé.
Minden bizonnyal e hit gátolta őket abban, hogy a nyelvi igényeiket nem teljesen kielégítő karakterkészletet módosítsák, és így irodalmi célokra is pontosabb használatot érhessenek el.
A dán, svéd, és norvég tájakról hódító vikingek később elérték Angliát, Grönlandot, Izlandot, Kanadát és sok más országot is, ott hagyva a Futharkot a terület őslakóinak, akiket már nem gátolt semmi, hogy saját ajkukhoz alakítsák azt. Így jöttek létre új jelek – Gyfu, Wyn, Eoh, Peorth… - miközben sok meg is változott, neveik pedig a különböző népekhez nyelvéhez alakultak. Például az első karakter (F) nevei: Feoh, Foeh, Fa, Fe, Fehu, Faihu.Ehhez az átalakuláshoz hozzájárult, hogy 1639-ben a katolikus egyház “ördögűző” törekvései között szerepelt a Rúnák Európából való teljes kiirtása. Mivel a Sátánnak tulajdonították, mindenkit megbüntettek, aki kapcsolatba lépett vele, de sok esetben aki reggel papként elítélte a rúnák használatát, éjszaka titokban óvta az ősi rendszert - ily módon terjedt a föl alatt szájról szájra, átvészelve a sötét évszázadokat.
Manapság leginkább a 24 szimbólumból álló “Elder Futhark” (Idősebb Futhark)-ot emlegetik, a legtöbb könyv is ezt boncolgatva lát napvilágot. De léteznek még híres változatok, mint például a harminchárom karakterű angol-szász Futhorc, ami időszámításunk ötödik százada körül alakult ki, illetve a “Younger Futhark” (Fiatalabb Futhark), ami a nyolcadik század környékén jelent meg, és az angol-száz testvérével ellentétben nem növelt, hanem csökkentett készlettel rendelkezik (tizenhat jel), amit úgy oldottak meg, hogy az egyes jeleket több hanghoz is kapcsolták.